Párkeresés a Covid alatt

Párkeresés a Covid alatt

2021 május 17, 11:07


Randizunk?

A társkeresés önmagában egy izgalmas és igencsak nehéz dolog, de aki 2020-ra tervezte megtalálni a nagy Ő-t az még több kihívással találta szemben magát. Mégis hogy lehet ismerkedni a szoba négy fala közül? Az Ynsight Research kutatócsapata éppen erre volt kíváncsi, így – most, hogy már a nyitásnak köszönhetően majdnem a régi módon lehet randizgatni és a tavaszi randi időszak is megérkezett – netnográfia módszertanával megvizsgáltuk, ki hogyan próbálta meglelni az igaz szerelmet az elmúlt egy év nehézségei mellett.

Kutatásunkban az online térben megjelent publikus közösségi média beszélgetéseket néztük és a vizsgált több mint egy éves időszak alatt (2020.01.01.– 2021.04.30.) közel 9 ezer alkalommal osztottak meg gondolatokat a randizásról, és további több mint negyedmilliószor reagáltak ezekre. Amikor 2020 márciusában aktívabb diskurzus alakult ki, amelyben a rövid korlátozások szerelmi életünkre gyakorolt hatásait vitatták, még szinte senki nem láthatta, hogy több mint egy évig be leszünk zárva az otthonunkba. A lock-down alatt folyamatosan jelen volt a téma, sokakat foglalkoztatott a hogyan tovább, de a többség inkább a járvány körüli hírekkel volt elfoglalva. A trendben látható nagy emelkedést a lazítások bejelentése, a várva várt személyes találkozók lehetősége gerjesztette.

A beszélgetés helyszínét tekintve jól látható, hogy elsősorban a netes felhasználók által megosztott személyes tartalmakban jelent meg a téma: a blogokon és a fórumokon jelentős mennyiségű releváns adatot találtunk, amik valós randevú tapasztalatokról szóltak.

Az online hírportálok és bulvármagazinok oldalain leginkább a sztárok párkeresési sikerei, vagy éppen bukásai voltak fókuszban. Emellett közéleti lapok foglalkoztak olyan társadalmi és pszichológiai témákkal, mint például a fiatalabb korosztály miként viseli a bezártságot, szabad-e szexuális életet élni a betegség ideje alatt, vagy okozhat e merevedési problémákat a koronavírus. A mostani nyitás környékén a felhasználói tartalmak is egyértelműen emelkedtek, elsősorban amiatt, hogy a netezők a legfrissebb félresikerült tinderes sztorijaikat a Twitteren osztották meg.

Kik beszélnek?

Nem meglepő, hogy a 18 és 34 év közötti korosztály kommunikált a legaktívabban a társkeresésről és a randizásról online, az ennél idősebb korosztály feltehetően inkább máshol, kevésbé nyíltan beszéli ki a randizás kérdéseit. A 18 és 24 évesek magas aránya is érthető, hiszen a szerkesztett híreknek is fontos témája volt, hogy a most érettségizők diákok életéből milyen hihetetlenül sok meghatározó élmény marad ki a járvány miatt, a bulik, a szerenádozás és mindemellett persze a randizás is.

A nemek szerinti eloszlást nézve az elmúlt évben inkább a nők érdeklődtek a párkeresés témája iránt, ugyan a különbség minimális, pár százalékos. Ha viszont a randi alkalmazásokról szóló beszélgetéseket vizsgáljuk, világosan látszódik, hogy a randizgatást inkább a férfiak várják jobban. 

Tinder? – Na ne már! Vagy mégis?

A karantén ideje alatt az ismerkedésnek gyakorlatilag egyetlen lehetősége maradt: a digitális randizgatás. Az általunk elemzett adatokban sűrűn érdeklődtek, hogy mire is jó valójában a Tinder. Tényleg lehet rajta párt találni? Vagy csak arra jó, hogy...? Az ítélkezők mellett, a nyitottabbak lehetőséget adtak a Tindernek, és pedzegették annak lehetőségét, hogy a Tinder átfordul cupidová. Sokak szerint a karantén alatt a randi app lehetőséget nyújt arra, hogy két illető valóban megismerhesse egymást még az első találkozó előtt, ami akár a hook-up kultúrának is véget vehet. Mások viszont még mindig azzal érvelnek, hogy pont ezt erősíti, valamint, hogy a Tinderen igen gyakran inkább csak lyukra lehet futni a kamu profilok miatt. Az online társkeresés terén nemcsak a Tinder jelent meg: a többi randi alkalmazás mellett (pl.: Elittárs, Cupido, Randivonal) ötletként feljött a Facebook is: miért is ne írjunk rá valakire a Facebookon ha tetszik, vagy éppen a Facebook Dating szolgáltatásának előnyei (pl. ingyenes).

Összeségében, a randi alkalmazásokkal kapcsolatos tartalmak majdnem 20 ezer interakciót váltottak ki az általunk vizsgált időszakban. A nyitás tekintetére kíváncsiak voltunk arra is, hogy ki melyik alkalmazástól reméli tavaszra a szerelmet. Az adatok alapján az látszik, hogy még mindig a Tinder a legnépszerűbb alkalmazás (az appokról szóló említések 90%-a Tiderrel foglalkozott). A Tinder mellett elenyésző említéssel jelent meg a Badoo, a Facebook dating, míg az itthoni társkereső szolgáltatások (Elittárs, Randivonal) alig jelentek a beszélgetésekben.

Hova menjünk randizni?

Míg régen romantikusnak gondoltunk egy parki sétát, mostanra joggal mondhatjuk, hogy a hátunk közepére sem kívánjuk. Sajnos viszont az elmúlt egy évben szinte csak ez volt az egyetlen biztonságos lehetőség arra, hogy fizikai teljességünkben mutatkozzunk a potenciális partnerek előtt: a vizsgált adatokban is legtöbben a sétás megoldást tanácsolták a többi netezőnek. Voltak természetesen olyanok, akik nem igazán foglalkoztak a járvánnyal és az ismerkedésben nem gátolta őket a kötelező bezártság. Felmerült még a busz- és metrómegállós randizás, a számunkra legcsábítóbb ötlet azonban a tescos randevú volt: vásárlás során ismerszik meg az ember.

Oltat, nem oltat

Az adatok alapján a járvány többféle szerepet is betölt a randizásban. Először is segíti azokat, akik kevésbé kommunikatívak, hiszen a járvány jó beszédtéma. Ami még fontosabb, hogy a védettségi igazolvány miatt új etikettet is ki kell dolgozni: elkérheti-e valaki a másik illető védettségi igazolványát vagy mégis mi köze van hozzá? És mi történik akkor, ha olyan helyre megyünk, ahol kérik a védettségi igazolványt, de leendő párunk nem rendelkezik azzal? Emellett a szinte már mindennapivá váló COVID konfliktusok, vagyis ki szerint valós, ki szerint kamu és kell-e egyáltalán oltani, egy újabb konfliktus forrásként jelent meg a járvány alatt / után randizók előtt. A legfőbb kérdések a maszk hordása, a kézfertőtlenítés, és természetesen a távolságtartás voltak.

Mindent egybe vetve a Covid a mindennapi életünk legapróbb részleteiig változást okozott, mellyel lassan megtanulunk együtt élni, megtanulunk alkalmazkodni az eddig számunkra ismeretlen életvitelhez.

 


Módszertan
Az Ynsight Research csapata a  netnográfiai kutatás során a magyar webtérben megjelenő randizással kapcsolatos social media beszélgetéseket vizsgálta 2020. január és 2021 májusa között. Az online térben megjelenő híreket, blogokat és organikus kommenteket, beszélgetéseket elemeztük.
Kutatás vezetője: Kunfalvi Lili

Ynsight Research