Plakátlopás Tengelicen

Plakátlopás Tengelicen

2022 március 21, 05:41


Tengelicen ismeretlen tettesek lelopták a villanyoszlopokról Harangozó Tamás választási plakátjait. A helyi választási bizottság azzal utasította el Harangozó kifogását, hogy nem tudni, kik voltak az elkövetők, így nincs kit elmarasztalni. A rendőrség ugyanakkor nyomoz az ügyben.

2022. 03. 17-én csütörtök délután ült össze Szekszárdon a Tolna megye 01-es választókerület választási bizottsága, hogy megvizsgálják dr. Harangozó Tamás, az Egységben Magyarországért jelöltjének kifogását. A képviselőjelölt azért nyújtott be kifogást, mert Tengelicen a villanyoszlopokra kihelyezett választási plakátok 90%-át március 11-re ellopták.

A bizottság nem látta bizonyítottnak, hogy valamennyi említett plakát kikerült, illetve úgy látták, mivel nem tudni, ki a tettes, nincs kit elmarasztalni az ügyben. A helyi választási bizottság 3:1 arányban hozta meg döntését. „Felettébb furcsa a döntés, hogy nem történt semmi, ugyanis közben a rendőrség nyomoz az ügyben, bekérik a térfigyelő kamerák felvételeit”- kommentálta Harangozó Tamás -, mellyel teljesen egyetértünk.

Egyéb érdekesség is van az ügyben, de biztos csak véletlen lehet, hogy a Fidesz képviselőjelöltjének plakátjai rögtön kihelyezésre kerültek az előző plakátok helyére. A helyiek szerint Fideszes fejtágítóra került sor a községházán és azért "pucolták" le az oszlopokról az ellenzéki plakátokat. Nem tűrik az ellenzéki plakátok látványát a községháza előtt, miközben ők megbeszélést tartanak. Többen tudni vélik, hogy a fórumon beszélték meg, hogy a narancsbarát polgármesterek mennyi embert tudnak mozgósítani a szavazás napjára akár a megfélemlítés módszerével is.

Ezt látszik alátámasztani egy későbbi esemény is. Harangozó plakátjait ismét kitették a községháza környékére, melynek kapcsán Gáncs István polgármester a nemtetszésének adott hangot, megkérdezte a plakátolóktól mogorva arccal, hogy "aztán lesz aki eltakarítja ezeket?" A plakátolók rámosolyogtak és közölték vele "persze és kéretlen segítség is biztosan lesz, hisz azért kell újból plakátolni, mert valakik lelopták az előző plakátokat".

Várható volt, hogy nem marad eseménytelen a választási kampány ebben a választókerületben sem, de ilyen tömeges plakátlopásra senki sem számított. Köztudott, hogy a Fidesz nem becsüli semmire mások tulajdonát, vagy munkáját, viszont a nagyszámú plakát lopás azt is mutatja, hogy nagyon tartanak választási bukástól. A pánikot támasztja alá az is, hogy a trafik mutyiról, ingatlan adó bevezetésről, benzinkutakról, EU-s pénzek lenyúlásáról elhíresült Horváth István Fideszes jelölt minden héten Decsen tölti az idejét, mert helyi szavazóbázisuk nagy része szembe fordult a Fidesszel. Próbálja menteni a menthetőt, de a Fidesz ellenesség egyre csak nő ezen a településen is.

Az ellenzék esélyei nagyon jók és egyre javulnak. Egyre több a változást, a békét és a nyugodt kiszámítható életet áhító választópolgár. Egyre többeknek van elege abból, hogy fenyegetik, elveszik vállalkozását - munkáját, nem tudják ellátni a lepusztult kórházakban, stb. Elegük van a brutális áremelkedésből, a fizetések elértéktelenedéséből, a kilátástalanságból, miközben a Fidesz emberei híznak a nekik járó pénzeken, szolgáltatásokon. Elegük van a kötelező oltásból, a covid pánikkeltésből, az agresszív kizsákmányolásból.

A többség már változást akar, melyre csak akkor kerülhet sor, ha a szavazatukat az Egységben Magyarországért jelöltjére adják le.