A szekszárdi sportcsarnok vajúdása

A szekszárdi sportcsarnok vajúdása

2021 május 28, 16:47


Az előző ügyvezető, Malomsoki Krisztián által készített 2020-as évi beszámolót ugyanakkor a felügyelőbizottság rendben találta. Eszerint 2020-ban a 2019-es évhez képest összesen 35%-os nettó árbevétel-kiesést (ami több mint 202 millió forint) kellett elszenvednie a pandémia miatt az intézménynek. Míg 2019-ben több, mint 587 milliós bevétele volt, ez 2020-ban kevesebb mint 385 millió forintra esett vissza. A járvány miatt elmaradtak a rendezvények, oktatások, a fürdőt is csak korlátozottan lehetett használni, ugyanakkor a sportközpontnak végig teljes kapacitással kellett üzemelnie, hiszen biztosítani kellett a versenyengedéllyel rendelkező sportolók felkészülését, edzéseit, mérkőzéseit.

2020-ban a sportközpont jelentősen csökkentette kiadásait a korábbi évhez képest. Míg 2019-ben közel 550 millió forint költséggel működött a sportközpont, 2020-ban Malomsoki Krisztián racionalizálta a működést, 160 millió Ft-tal csökkentve a kiadásokat. Bár a bevételek valamivel elmaradtak a kiadásokhoz képest, nem sokkal több, mint 5 millió forint mínusszal zárta az évet az intézmény. A hiányt többek között az előző ügyvezető Csillag Balázs által itt hagyott 11,5 millió forintos E.ON büntetés, a rendezetlen szállítói tartozások kifizetése, valamint a távozó Csillag Balázs milliós végkielégítése okozta, mivel ezeket a kiadásokat nem fedezte teljes egészében a 39 millió forintos megnövelt önkormányzati támogatás.

Megtudtuk, hogy a Csillag Balázs korszakból maradt egyéb megmagyarázhatatlan pénzmozgás is. 2019. januárjában például Szekszárd Megyei Jogú Önkormányzata a Szekszárdi Víz és Csatornamű Kft-től vásárolt eszközök bérbeadását számlázta ki 1,9 milliós összegben a Sportközpontnak. Érthetetlen, mert egy önkormányzat nem úgy szokta támogatni a sportot, hogy a saját Sportközpontjának pénzért ad bérbe eszközöket. Nagy kérdés, hogy vajon mit adott időszakosan bérbe közel két millióért télen? Használt csaptelepeket, vagy tartalék vízcsöveket? Milyen eszközei voltak a Vízmű Kft-nek, amely egy Sportközpont működéséhez időszakosan és elengedhetetlenül szükséges? Érdekesnek találtuk azt az információt is, hogy a KT Dinamic Kft. - mely önkormányzati cég - havi fél millió forintot számlázott ki a sportcsarnok takarítására, miközben a Jól Kitakarítunk Kft. ugyanezt a munkát némi forintális különbséggel szintén kiszámlázta. Az már szinte jelentéktelennek tűnik a sok millió feleslegesnek tűnő kifizetés mellett, hogy jelentős tisztítószer vásárlást is lebonyolított a sportcsarnok, miközben komoly százezrekért takarított két különböző cég is. Talán Csillag Balázs közreműködésével kifizetőhelynek használták a Sportközpontot?

A felügyelőbizottság egyébként határozott az EMMI-pályázat átvilágításáról is (itt nem találtak meg minden számlát a 180 millió forintos támogatás felhasználásával kapcsolatban), valamint az E.ON 11,5 millió forintos pótdíj körülményeinek kivizsgálásáról. Erre a Bodnár Ügyvédi Irodát jelölték ki, és felkérték a jelenlegi ügyvezetőt a szerződés megkötésére. Szőke Gergő ügyvezető ezzel kapcsolatban arról tájékoztatta a felügyelőbizottságot, hogy az ügyvédi irodával való szerződés megkötéséhez állásfoglalást vár a jegyzőtől.

Szőke Gergő igazgató egyébként többszöri felszólításra sem tett eleget a 2021-es nyereséges üzleti terv benyújtására irányuló felszólításnak, pedig a nyereségesség azért is kulcsfontosságú, mert annak hiányában az intézmény elveszítheti a közhasznú besorolását. Az üzleti tervből kiderülhetne például, hogy milyen árbevétellel kalkulált az új ügyvezető a strand esetében, milyen jegyárakkal számolhatnak a szekszárdiak 2021-ben.

Ha igaz az előző cikkünkben felvetett hír, mely szerint a lemondott alpolgármester Haag Éva a súlyos beteg Ács Rezső polgármester jobb kezeként jelentős befolyással bír a szekszárdi történésekre, akkor érthetővé válik, hogy Malomsoki Krisztián elbocsátott Sportközpont igazgatót azért rúgták ki, mert  a Csilleg Balázs időszakból (aki egyébként Haag Éva férje) túl sok kérdőjeles kifizetést, kétes működtetést hozott napvilágra.

Egyszóval sok a megválaszolatlan kérdés Szőke Gergő munkájával kapcsolatban is, akinek a munkásságát tartalmazó önéletrajza, vagy a munkakör betöltésének alkalmasságát igazoló pályázata valahol az "éterben lebeg". Olyan mint Colombo hadnagy felesége, mindenki azt hiszi, hogy létezik, miközben még senki sem látta.